Jó hírt jelentettek be a távfűtéses lakásban élőknek, ugyanis hamarosan jóval barátságosabb fűtésszámlát kell majd csak fizetniük.
A Budapesti Erőmű Zrt. (BERT) szerint eddig a gázrendszerdíjak a nagyobb fogyasztók kárára, míg a távhőtermelés díjai a lakossági távhőfogyasztók hátrányára voltak eltolva, ám ebben most jelentős előrelépés történt, ezt a változást pedig a következő fűtési idényre megállapítandó hődíjak már tükrözni fogják.
A társaság célja, hogy szeretnék mindenhol elterjeszteni a távfűtést a jelenlegi egyéb fűtési módszerek helyett, mert a környezetszennyezés egyre nagyobb méreteket ölt.
A Főtáv Zrt. (FŐTÁV) is bejelentette már, hogy Budapest új területei kapcsolódnak be a távfűtésbe, rövidesen a belvárost és az ottani intézményeket is bevonják ugyanis a távhőellátásba, ami jelentős kedvezményeket ígér az újonnan becsatlakozó fogyasztók részére. A két cég együttműködése keretében hamarosan egy új hulladékhasznosító is épül.
Intézd a közműátírási és adatváltozás bejelentési ügyeidet a változásbejelentő.hu segítségével!
Forrás: Világgazdaság