Ingatlanpiaci felmérések szerint a használt lakások ára gyorsabban emelkedik, mint az új lakásoké, így a két kategória közti árkülönbség már az elmúlt körülbelül 1 évben folyamatosan csökkent.
Az elemzés szerint az árkülönbség csökkenése addig folytatódhat, amíg azok, akik új építésű lakásokba akarnak költözni, a mostaninál nagyobb arányban el nem kezdik majd árulni a lakásaikat, így a teljes használt lakáskínálat növekedni fog.
Budapesten 2015. és 2016. vége között majd 18 százalékkal nőttek az új és használt lakásokra vonatkozó kínálati átlagárak. A legdrágábbnak Budán továbbra is az I., II., XII. kerület, Pesten pedig a fővárosi listát már régóta vezető Lipótváros számít.
A növekvő kereslet miatt 2017 márciusában még mindig jellemző, hogy egyes lakóparkoknál – főleg a VIII., a XI., és a XIII. kerületben – a lakások negyedét-harmadát, vagyis több ezer lakást gyakorlatilag már a tervezőasztalról eladják, még a megemelt áron is.
További érdekesség, hogy tavaly több mint 3 ezer ingatlan került külföldiek tulajdonába, főként kínaiakhoz, oroszokhoz és ukránokhoz, akiknek a körében a VII., VI., XIII. fővárosi kerületek a legkedveltebbek.
Ne feledd, sok időt és pénzt spórolhatsz a lakásvásárláshoz kapcsolódó költségeken, ha a változásbejelentő.hu-t használod a közműátíráshoz!
Forrás: Portfolio.hu