Bár hivatalosan csak október 15-től kezdődött meg a fűtési szezon, a korán érkezett hideg idő miatt azok közül, akik nem távfűtéses lakásban laknak, sokan már korábban elkezdtek fűteni.
Idén történt néhány változás, így a korábbiaktól eltérően 2016. július 1-től a katasztrófavédelem kéményseprőipari szervezeti egysége szolgáltat a lakossági ügyfeleknél több megyében, valamint egyes megyék bizonyos területein. A kéményseprők előzetesen írásban értesítenek minden érintettet a kéményellenőrzés időpontjáról. A kötelező ellenőrzés díjmentes, de csak abban az esetben, ha a kéményseprők által felkínált első két időpont valamelyikét választod.
Mindenképpen ajánlott időt szakítani egy nagyobb ellenőrzésre, hiszen kéménydugulás esetén az égéstermék könnyen visszaáramolhat, a tüzelő- és fűtőberendezés tönkremehet, a lakásba visszajutó gázok pedig még kis mennyiségben is nagy kockázatot jelenthetnek az ott lakókra, ráadásul a helytelenül bekötött eszközök nagy valószínűséggel hamarabb is fognak tönkre menni, ami jelentősebb kiadással is járhat.
Ugyanakkor nagyon vigyázz, kit engedsz be a lakásodba, nehogy megpróbáljanak becsapni, mivel a kéményseprők a helyszínen nem kérhetnek és nem is vehetnek át pénzt tőled!
Ha költöztél vagy változtak a személyes és elérhetőségi adataid, a www.változásbejelentő.hu oldalon elérhető immáron országosan összesen több mint 100 szolgáltató - köztük a szolgáltató listában elérhető kéményseprő cégek – felé indíthatod el közmű- vagy egyéb adatváltozási ügyedet – gyorsan, olcsón, online.